Obszervatórium akadémiai etika
Menü - Menu

A nemzeti oktatás felosztása a reform meghiúsulása miatt

Illustration de l’article « Désagréger l’Éducation nationale faute de la réformer »

A nemzeti oktatás felosztása a reform meghiúsulása miatt

Kollektív

Megfigyelők Tribune

Tartalomjegyzék

Ebben a cikkben nincsenek szakaszok.

A nemzeti oktatás felosztása a reform meghiúsulása miatt

Itt közöljük a L'Expressben megjelent véleménycikket a következő címen: https://www.lexpress.fr/actualite/idees-et-debats/a-defaut-de-pouvoir-reformer-l-education-nationale-on-la-desagrege_2170226.html

[Pierre Vermeren]

A nemzeti nevelésben öt éven át követett politikát kedvező körülmények támogatták: szolgálatának alapos ismerete, az iskola helyreállításához és az érettségihez kapcsolódó, a nagyközönség által jóváhagyott átgondolt reformprogram, öt év példátlan folyamatosság és meggyőződés. az iskola meggyengült világi bázisának megerősítése kapcsán. Az ellenszél azonban megfújt: a sárgamellények és a sztrájkok megtiltottak minden merészséget, növelve az államháztartásra nehezedő nyomást – a negyven év alatt felére csökkent vásárlóerő ellenére nem emelkedik a tanárok fizetése; végül a Covid-19 által megrongálódott három tanév, a bezártságtól a diákok öklendezéséig, és hetekig tartó váltakozó órák a programok csökkentéséig, tönkretették a tanítást, és a kényelmi érettségi szinte tesztek nélküli kiosztásához vezetett.

A minisztérium azért küzdött, hogy az iskola nyitva maradjon a gyermekek folyamatos elzárását támogatókkal szemben. De a következmények mélyrehatóak lesznek a francia fiatalok egy generációja számára. A bizonyítást azok az alanyok állítják fel, akiknek tudása kumulatív. Matematikában már a válság előtt bizonytalan volt a szint; a többség számára összeomlott, kétségbeesésbe kergetve a tanárokat. Franciaország, amelynek mérnökökre van szüksége az újraiparosításhoz, két éve bezárja a tudományos előkészítő osztályokat, mert hiányzik a jelöltek szintje. Az ország átalakulása még évekig fenyegetett.

Feltűnő tehát a paradoxon a meghirdetett üdvözítő szándékok és a nyomasztó eredmények között. Felveti a nyilvános fellépés és annak tehetetlenségének kérdését egy olyan társadalomban, amely erős alátámasztásoknak van kitéve, és a háború visszatérése Európába nem fog javítani.

Vezetőink szerint a társadalom részben felelős az oktatás hanyatlásáért, mivel minden francia ember érettségit akar a gyermekeinek! Ezért csak igazságos lenne, ha ezt mindenkinek minden további nélkül megadnánk, lábbal tiporva azt a tudást, amelyet egykor a diplomások számára megköveteltek. Mégis, Svájcban és Németországban, ahol az általános érettségi továbbra is csak egy korosztály 20-40%-ának privilégiuma, ahol nincs munkanélküliség, és ahol az ipari gazdaság, amely a tanoncképzésen alapul, messze a miénk feletti életszínvonalat és jólétet kínál, a polgárok egyetemes hozzáférést követelnek az Abiturhoz . Azért, mert az érettségi működésképtelen, mert a termelési gazdaság zsugorodik, és mert megszállottjai vagyunk a címeknek, a zavarodott franciák csak az érettségi illuzórikus mentőövére esküsznek – annak ellenére, hogy a felsőoktatásban a szelekció az alkalmatlan diákok megalázásával és önkizárásával valósul meg.

Egy olyan országban és társadalomban, amely nem nélkülözi a kollektív intelligenciát, ahol könyvek és jelentések százai diagnosztizálták és boncolgatták a francia nemzeti nevelés bajait és az ezek orvoslására szolgáló eszközöket, a nyilvános impotencia kérdéseket vet fel. Ha megnézzük az otthoni vagy online tanfolyamok, magániskolák és diplomák eladóinak mohó hirdetéseit, amelyek a médiában virágoznak a vezetők számára, azt látjuk, hogy a francia köztársasági paktumot levetkőző fejlemények támogatókra találnak. Nem jogos-e feltenni a kérdést, hogy a mi piacgazdasági rendszerünknek, mint az amerikai, nincs-e szüksége szabad agyidővel rendelkező idióta fogyasztókra?

Bár a Maghreb Franciaországban kevéssé érdekli, időnként illik megnézni, mi történik ott. Ezek az országok a dekolonizáció után Franciaország mintájára alakították oktatási rendszerüket. Ott a nyolcvanas évek óta összeomlott a tanárok állapota, sokkal drámaibb arányokban, mint nálunk; Algériában egy oktató kevesebb mint 1980 eurót keres. A magántanítás és -leckék, a kereskedelmi iskolák és a magánórák párhuzamos köre az elit, majd a középosztály kedvenceivé vált Marokkóban, majd szomszédaiban. Azokat a kurzusokat és a vizsgákon elért sikereket, amelyeknek a tartalma – néhány elitista képzéstől eltekintve – egyre kisebb jelentőséggel bír, ma már maguk a tanárok pénzesítik. Minél jobban összeomlik az állami rendszer, annál inkább elszáll a magánoktatás és a párhuzamos monetáris körök. Még nem tartunk ott Franciaországban.

Kérdőjelezzük meg a húsz éve Franciaországban végrehajtott oktatáspolitikák előmozdítóit, és azt, ahogyan ezek összefognak a jelenlegi leértékeléshez. A hallgatók és oktatók szintjének csökkenéséről folytatott fáradt vitán túl azt is megjegyezzük, hogy a francia diákok, akik egyre kevesebbet végeznek tudományos és irodalmi tanulmányokat az egyetemen, egyre inkább vonakodnak a tanári vizsgáktól. És egyre több nyertes mond fel néhány hónap után. Ezt a katasztrófát, amely sokat elárul a tanári hivatás megítéléséről és arról, hogy egyre több intézményben nem lehet tovább gyakorolni, a minisztérium csökkentette a matematikatanítást a gimnáziumban. hogy bosszúval - vagy akár szaktudással - toboroz tanárokat, és az állam meg akarja szüntetni a CAPES-eket. Mivel a tanítási körülmények elriasztják a jó szándékot, tegyünk úgy, mintha figyelmen kívül hagynánk, és tovább rontjuk az állami rendszert – ahelyett, hogy megkérdőjeleznénk azokat az objektív okokat, amelyek elűzik azokat, akik tanítani tudnának.

Az ilyen jogi precedensek már néhány évvel ezelőtt oda vezettek, hogy csökkentették a hátrányos helyzetű középiskolákból érkező diákok felvételi követelményeit a Sciences Po Paris-ba. A néhai Richard Descoings által bevezetett kiemelt oktatási övezet (ZEP) program francia stílusú pozitív diszkriminációt váltott ki. A jótékony és nagylelkű kezdeményezés gyorsan olyan hatásokat hozott, amelyek feltárták valódi természetét. Tíz év alatt a Sciences Po felvételi vizsgáját megszüntették. A súlyos hanyatlásban lévő francia közoktatási rendszer küzd azért, hogy a munkásosztálybeli hátterű legjobb diákokat előléptesse. De ahelyett, hogy foglalkoznának a reformmal, magukat a vizsgákat és azok feltételezett diszkriminatív hatását hiteltelenítik. A francia forradalom demokratikus vívmányait, amelyeket a Harmadik Köztársaság szentesített , a diszkrimináció eszközeként mutatják be, holott az oktatáspolitikák sarlatanizmusa vezetett ahhoz a kudarchoz, amelynek következményeit most elszenvedjük.

Nicolas Sarkozy kizárt * Clèves hercegnőjével * kapcsolatos kirohanása mögött Richard Descoings, az École Nationale d'Administration (ENA) végzőse, oktatási tanácsadója állt. Ugyanez a "Ritchie" és követői következetesek gondolkodásmódjukban. Laurent Bigorgne történész, a Sciences Po tanulmányi igazgatója, aki később a liberális Montaigne Institut igazgatója lett, a nyomdokaiba lépett, és Macron elnök oktatási tanácsadója lett. A versenyképes közszolgálati vizsgák lebontása az ő műveltségük volt. Az ENA megszüntetése elfedi a Sciences Po-ba való felvételhez szükséges írásbeli intellektuális tudástesztek eltörlését. Támogatja azt az offenzívát, amely delegitimálta az általános műveltséget a Sciences Po-ban (amelyet * A clèves hercegnő * szimbolizál), mielőtt az érettségit vette volna célba, amely egy torz beavatási rítussá változott – a Covid felgyorsította az amerikai stílusú homályosítást. A Sciences Po emberei elferdítették a Blanquer-féle érettségi reformot, leértékelve a természettudományokat – a matematika hiányát súlyosbította az új fizikai és természettudományok elmúlása –, amelyek nem érdekelték a Sciences Po angolszász, közgazdász-színezetű végzőseit; ami a történelmet és a földrajzot illeti, egy vékony hazafias máz mögött átadták a teret a geopolitikának és a politikatudománynak. Ennek eredményeként a középiskola részben a Sciences Po előkészítő osztályává alakult át, annak ellenére, hogy ez a pálya, amelyet tizenöt év alatt amerikanizálódott burzsoáziánk emelt piedesztálra, a fiatal franciáknak csak 0,45%-át képzi.

Ezt a sodródást megelőzte a történelem-földrajz geopolitizálódása a gazdasági iskolák előkészítő osztályaira kiírt versenyeken, és ezen iskolák vonzerejének csökkenése. Magas szellemi szintű versenyeiket most párhuzamos felvételivel és az IEP-k által térítés ellenében kínált kettős diplomával megkerülhetik. A cél az, hogy a legjobb tanulókat az előkészítő osztályokról a Grandes Écoles-ba, a francia elit védjegye felé terelje, legyen az ex-HEC prep vagy Khâgnes, amelyek többek között az IEP-ekhez való hozzáférés új utaivá váltak.

Az érettségi Blanquer-reformjával kapcsolatban az akadémikusok és a professzorok az irodalom, a filozófia és a bölcsészettudományi programok megerősítésével ellenálltak; de máris a bölcsész szektor bezárásáról beszélünk, ami bosszantja doktrinereinket. Kétségtelen, hogy a IV. Henry és Louis Legrand gimnáziumok meggyengülése – amelyet demokratizáló akcióként mutatnak be – tovább ássák alá a CPGE-t és a Grandes écoles-t. Mert a látótávolságban az elitképzés francia modellje a cél. Hogyan vethetünk véget nehézkes forradalmi örökségének, és végleg amerikanizálhatjuk?

A CAPES megsemmisítése - a hozzá lényegileg kapcsolódó aggregációra várva - fontos lépés ebben a folyamatban. Ez a Nemzeti Nevelés által kezdeményezett közpolitika a következő ötéves ciklusban virágozni fog – Bruno Le Maire már most is érdeklődik iránta. Az enarques rektori állások megnyitása után új célpont a Főfelügyelőség, a Nemzetnevelés fő állami szerve, amelynek felszámolását bejelentették. A felsőoktatásban az Egyetemek Országos Tanácsán van a sor. Felelős a doktori fokozatoknak a fegyelmi tudományos kánonoknak való megfelelőségének ellenőrzéséért, ami megkímélte Franciaországot az olcsón képzett vagy a barátaik által kooptált akadémikusok megválasztásától – például Tariq Ramadannak, akinek Svájcba kellett utaznia, hogy orvos legyen, mielőtt az Egyesült Királyságba megválasztották volna. az akadémikusokra bízott CNU - akárcsak a néhai rektorátusok - több, mint a forró székben.

Egyetemi szinten az offenzíva az előadók és professzorok toborzásának és kinevezésének aláásásából áll. Az egalitárius erény nevében a cél junior professzori állások létrehozása, hogy kinevezés nélküli gyakornok kutatókat toborozzanak – ami a CAPES (francia középiskolai tanárok versenyvizsga) szerint a nem kinevezett alkalmazottaknak felel meg –, de egyben az egyszerűsített HDR ( képesítések ösztönzése is, amelyek kikerülnek a CNU (Egyetemi Nemzeti Tanács) ellenőrzése alól, hogy a kollégáik által helyben kiválasztott egyetemi professzorokat toborozhassanak. A brit modellt részesítik előnyben itt, mind az egyetemi, mind a középiskolai szinten. A haverkodás ezért még nagyobb pusztítást fog végezni, és kétségtelen, hogy a középiskolák képesek lesznek olyan tanárokat felvenni, akik illeszkednek a diákságukhoz – az iszlamisták erről álmodoznak, tekintve, hogy milyen pokoli körülményekkel néznek szembe a fiatal tanárok, akiket olyan középiskolákba osztanak be, ahol hatalmi pozíciókat töltenek be.

Ezen állítólagosan egalitárius reformok mögött a liberalizmus munkálkodni kívánja az oktatás republikánus intézményi örökségének lebontását. Ha az oktatási rendszer keretrendszere a mai napig kitartott, a fél évszázados torzulás és az intellektuális színvonal hanyatlása ellenére – a PISA-rangsorok kétévente olyan összeomlást mutatnak, amelyre a gazdag országokban nem volt példa –, az azért van, mert továbbra is a francia előkészítő osztályok, az agrégation (versenyvizsga) és a doktori fokozat szilárd hármasán nyugszik. Az elmúlt évek csapásai ledöntötték a falakat. Most a keretrendszert le kell bontani. Kétségtelen, hogy a liberalizmus egyesített offenzívája, amely egy amerikai típusú, családok és bankok által – az állam helyett – finanszírozott oktatási rendszerről álmodik, már javában zajlik. Ez váratlan szövetségesre talál az éber ideológiában – amely az üzleti iskolák módján képzett fiatal francia elit új „általános” és vezetői kultúrájává válik –, eltökélten, hogy felszámolja a francia humán tudományok fegyelmi kultúrájának örökségét – a „halott európai férfiak” örökségét –, a modern korunk által követelt liberális és pénzügyi forradalom utolsó fő akadályát.

Pierre Vermeren, a Párizsi Egyetem kortárs történelem professzora 1, a LAIC Tudományos Tanácsának elnöke nemrégiben publikálta a La France qui déclasse De la désindustrialisation à la crise sanitaire című művét , Texto Tallandier, Párizs, 2022.

Oszd meg ezt a cikket

Facebook X LinkedIn

Szerző

Válaszadási jog és hozzászólások
Szeretne válaszolni? Véleménycikk-javaslat benyújtása →

Ezeket is kedvelheted:

Véget kellene vetnünk Bourdieu konstruktivizmusának?

Ez a cikk Bourdieu konstruktivizmusának kritikáját kínálja a tudományos kutatás kortárs igényeinek fényében. Nem vitatja Pierre Bourdieu történelmi jelentőségét a francia szociológiában, sem egyes kutatásainak értékét; inkább a habitus, a mező, a tőke és a szimbolikus dominancia köré épülő paradigma módszertani hatókörét kérdőjelezi meg. Ez a paradigma a legáltalánosabb alkalmazásaiban általában önmegerősítő narratívaként működik: mind a kedvező, mind az ellenpéldák újraértelmezhetők a reprodukció és az dominancia ugyanazon nyelvtanán belül. A számítógépes társadalomtudományok, a kognitív pszichológia és az idegtudomány nem zárják ki a társadalmi változókat; azonban megkövetelik, hogy ezeket a változókat más tényezőkkel együtt vegyék figyelembe, hogy a mechanizmusokat tisztázzák, és hogy a hipotéziseket sebezhetőbbé tegyék a tényekkel szemben. A cikk azt állítja, hogy a habitus nem végső ok: a tanulási szabályszerűségek neurokognitív implementációjára redukálható, amelyek a viselkedés statisztikai gyakoriságában azonosíthatók. Így egy pluralista, magyarázó és kumulatív szociológia mellett érvel, ahol Bourdieu konstruktivizmusa elveszíti hegemón státuszát.

A számok kontra a mítoszok

Michel Messu bemutatja, hogyan dekonstruálja Nicolas Pouvreau-Monti új könyve a bevándorlással kapcsolatos előítéleteket, és arra ösztönöz minket, hogy ezt a kérdést inkább jelentős politikai választásként, mint elkerülhetetlen jelenségként gondoljuk újra.
Amit még el kell olvasnod
0 %

Talán elő kellene iratkozni?

Különben mindegy! Bezárhatja ezt az ablakot, és folytathatja az olvasást.

    Nyilvántartás: